Juhász Gyula: Erdélyi ibolyák

A kolozsvári kikelet szülötte

E pár szál gyöngéd, kora ibolya.

Szűz szirmukon

szelíden eltünődve

A magyar Mona Lisa mosolya.

Erdélyünk szent rögének ibolyái,

A fájó tájról méla üzenet,

Virágnyelven beszéltek, ó parányi,

De drága kincsek, hervadt kedvesek!

Kék szemetekben az erdélyi égnek

Régi derűje integet felém

És sötét szirmotokban érzem én

Az új fájdalmat. Míg vágyódva nézlek

Bús ibolyák, gyötör egy néma vád

És rátok hintem könnyem harmatát!

Juhász Gyula: Consolatio

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,

Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.

Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,

Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Emlékük, mint a lámpafény az estben,

Kitündököl és ragyog egyre szebben

És melegít, mint kandalló a télben,

Derűs szelíden és örök fehéren.

Szemünkben tükrözik tekintetük még

S a boldog órák drága, tiszta üdvét

Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt

És élnek ők tovább, szűz gondolatként.

Juhász Gyula: Beatus ille...

Beteg rózsák utolsó illatától

Mámoros ez a nyárutói éjjel,

Mosolygva virraszt a nagy csillagtábor,

Fényét a hold pazarul hinti széjjel.

Szent éjszaka. Egy dalt neked, amellyel

A beteg rózsák haljanak meg szépen,

Eltelve bágyadt csillagszerelemmel,

A csillaghullás áldott idejében.

Kirévedek a kéklő éjszakába.

Kelet felől szelíden, szépen, halkkal

A napnak első mosolyára várva,

Menyasszonyként pirulni kezd a hajnal.

...Öreg karosszék, ez fiúk, a vágyam,

Hol egykoron majd csöndes nóta mellett

Felejtem nyárutói éjszakákon

A letört szárnyat, a megölt szerelmet!

Beteg rózsák utolsó illatával

Ha megtelik majd szívem csöndes éje,

Mint az a csillag ottan, úgy enyésszem

A rózsaszínű virradati fénybe!

Juhász Gyula: Júlia, bús virág

Ott tévedeztem mélységek felett

S gyopárt a szirten, téged leltelek.

A sorsom, mint kőszikla, oly kopár,

Virulj szívemben, kedves, bús gyopár.

Ó régen rózsák buja illatát

Kerestem én rőt éjszakákon át.

Nagy messze rózsák nyíltak kényesen

És elvirultak mind, de nem nekem.

Ma már tudom, hogy völgyünk siralom

S az ormokon van tiszta nyugalom.

Az ormokon, hol csönd s gyopár terem,

Halotti csönd és égi szerelem

Juhász Gyula: Azt álmodtam

Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről

Az ember és a föld csak élt tovább.

Tavasszal kicsíráztak a göröngyök

És kivirítottak a violák.

A madarak vígabban énekeltek

És gondtalanul járt a szende őz,

A gólyák télre ismét útra keltek

És százszor szebben múlt a csendes ősz.

A börtönök küszöbét dudva verte,

Kivirágzottak az utcakövek,

Illat tömjéne szállt áldón az estbe

S örökre elhervad a gyűlölet.