2010. november 30., kedd
Kamarás Klára
"Virág szeretnék lenni könnyű szélben...
Tavasz ringatna, napfény, ragyogás...
Mit bánom én, hogy mit hoz még az élet!
Szakítsanak le, csak mondják: "Csodás!"
Szabolcsi Zsóka: Fájó idő...
Levendula, nagymama szavát idéző
halk virág őszi sóhaja száll.
Megéled a múlt, melyben
ódon szagok ejtettek rabul,
negédes nyár zümmögött fülembe.
Barnul az idő, anyó leszek
magam is nemsokára.
Ballagok galád tél felé.
Mondhatnád: ez a rend.
Mondhatnám: Ó, hadd legyek
kicsit még rendetlen...
2010. november 29., hétfő
Reviczky Gyula:Virágok
Mindig szerettem a virágokat.
Oly szépek, oly szelídek, bájosak.
Kacér nincs köztük, sem divat-beteg;
Közönyt, álkedved egy se szenveleg,
Láttatni titkosan nem vágyakoznak;
Elrejtve, bokrok közt is illatoznak.
Éltük rövid, de nyár van azalatt,
Míg ők a nap felé mosolyognak.
S ha jő az ősz, a rózsa-hullató:
Sóhaj, sírás tőlük nem hallható.
Haláluk oly nyugodt, olyan szelíd,
Tán elhervadni is gyönyör nekik...
Szabó Lőrinc: Nefelejcs
A virágokból először a kék
nefelejcs tetszett: azt a szép nevét
külön is megszerettem, hogy olyan
beszélgetős és hogy értelme van:
szinte rászól az emberre vele,
úgy kér , hogy: ne felejts! Többnyire
jól hallottam, egész világosan,
égszin hangját, néha meg én magam
sugtam, vagy nem is sugtam,..
Bartalis János: Régi szép szókkal
Régi szép szókkal,
rozmaringokkal,
gyermekkoriakkal,
otthoniakkal
szólítgatlak.
Vadszőlős tornác,
boronás faház,
kicsi-kis udvar
a lelkem mélyén
takargatlak.
A mély Olt partján,
füzesek alján,
a fakó réteken
bolyongtam árván,
egymagamban.
Diákkoromban
– vézna, kis gyermek –
a vakációban,
futó napokban
voltam csak tiéd.
A forró nyárban,
sürgős munkában
szénát gyűjtöttünk,
gereblye nyele
feltörte kezem.
Sarló megvágott,
kéve is ledűlt,
ha erdőn felleg gyűlt,
zörgős szekéren
mentünk Brassóba.
Minden kis emlék
szívembe lángol,
ég és pislákol,
Örök tűz, amely csak
halállal alszik ki.
Mint a szerelem,
az édes gyötrelem,
mint az örök Kedves,
a feledhetetlen,
úgy világolsz.
A mély vizekből,
a feledésből,
édes szülőház,
sok régi emlék most
fel-felbukkansz.
Sík Sándor: Dáliák
A hegyekről most kúszik le a reggel
Megfürdet mindent mámoros színekkel.
A ház körül öklömnyi dáliák,
Rózsás vidámak, mélabús lilák.
Az ampelopszisz fürtjei körül
A méhe-nép az életnek örül.
S üldögélvén a vadszöllős verandán
Némán tűnődöm életem kalandján.
Örülni én is jól
2010. november 28., vasárnap
Bartalis János: A szerelem szavai
Örökérvényűleg
leírnám
a szerelem
szavait.
De nem tudom.
Alig bukdácsol
a szó:
„Rózsa.”
„Liliom.”
Majd:
„Nagyon szenvedek.”
„Megváltanám minden szenvedésed.”
Aztán:
„Boldog vagyok.”
„Neked adnám minden boldogságom.”
Most:
„Álmodom.”
„Rólad álmodnék teljes életemben.”
Már:
„Lelkemben örök helyet nyert lényed.”
„Legyen tied minden dicsőségem.”
És:
Istenem!
Istenem!
Istenem!
Giovanni Pascoli: Sírás
Legszebb a rózsa nyáreső után, ha
szirmán a vízcsepp napfényt törve reszket;
legszebb a csók, mit édesít sugára
könnyes szemeknek.
(Baranyi Ferenc fordítása)
Bognár Barnabás: Ajándék
A jégvirágba rajzolok
ajándékot neked,
bár szebbet sohasem fogok -
és ezt sem én, hanem a szeretet.
Sík Sándor: Dal
Bús lelkét rámlehelte
A siró alkonyat,
Lágy ajka esti szélnek
S egy selymes édes ének
Csókolja arcomat.
Lelkemben most virágzik
Egy ifjú kék virág,
Mondd, miért oly bús az alkony?
Miért könnyek közt mosolygom
E halk melódiát?...
2010. november 27., szombat
Zelk Zoltán: Hóvirág
Tél eleje, tél közepe:
havas a hegyek teteje,
sehol egy árva virág
zúzmarás a fán az ág.
Ám télutón egy reggelen,
csoda történik a hegyen:
kibújik a hóvirág,
s megrezzen a fán az ág.
Csukás István: A bűvös virág
Ha szereted, viszont szeret
Ha mosolyogsz, ő is ám!
Ha bánat ér, megosztozik
Szegény szíved bánatán.
Cirógatod, megcirógat
Becézgeted, örül ám,
Szíved örül, lelked röpül,
csodálatos illatán.
Orvosság ez minden bajra
Gondot s a bút űzi ám!
Szíved-lelked meggyógyítja,
míg merengsz az illatán!
Reviczky Gyula: Őszi remény
A nyár végső virága is lehull.
Az ég is ezt siratja: elborul.
E hervadás, e gyász úgy fáj neki!
Csak hullanak, egyre hullnak könnyei.
Fagyos mosollyal néz alá a nap,
S az égen olyan álmosan halad.
Nincs dal az erdőn, letarolt a rét,
Miért pazarolná fényét, melegét?
De a midőn vidám szüretelők
Felett halad, mosolygó képet ölt,
Miként ha szólna: “Vígan legyetek,
A hervadást úgyis megéritek!”
De véget ér a végső vigalom:
A szél süvít be ajtón, ablakon.
Azt mondja: “Nincs virág, meghalt a nyár!
Nem lesz derüs, meleg, soha már!”
Lesz! Mert a föld csak alszik, nem halott,
Megtérnek napsugár, madárdalok.
És akárhányszor lesz még kikelet,
Rózsás napok, napfényes ég, meleg!
Őri István: Rejtőzködés
Rejts magad a napsugárba
és fény leszel
rejtőzz el a föld porába
és bársony leszel
bújj virág szirmába
pillangó álmába
és boldog leszel
2010. november 26., péntek
Lelkes Miklós: Virágok meséje
Ha virág mesél: szállnak színek, szárnyak, -
színes szárnyakon száll igaz varázslat.
Ha virág mesél: szétnyílik a tenger,
s lelkünkbe néz be tűnődő szemekkel.
Ha virág mesél: fák lehajló ága
tesz gyümölcsöt áttetsző üvegtálba.
Ha virág mesél: aranyfürtű gyermek
villant tükörből bűvös szőlőskertet,
s fülel levelek kékbejátszó árnya
a mese szélbe induló szavára.
Ha virág mesél: szirmok tánca lobban,
s e forgatagban minden évszak ott van:
habzó tavasz, nyár bíztatás, s az ősznek
hervadásán is virágok időznek.
Ha virág mesél: e mesében együtt
volt-útjaink, s egymás kezét keressük.
Hazug jelenből ha van kiút, erre
nem taníthat más, mint mesék szerelme.
Piros fényszirmú csillagom, te drága,
sebzett alkonyom egyetlen virága!
E hazug földön meghalok, de értem
ne sírj! Piros virágvarázsod értem.
Te csak vezesd, ki él még, tiszta égig:
piros mesék gyönyörűszép szívéig!
Fuchs Éva: Titok
Álmodtam magamnak egy kertet,
ahol mindenkit szeretet vezérel
nincs ott viszály, téboly, elkerüli
gyűlölet, terror - mosoly az arcokon
öröm az ajkakon.
Különös, kifinomult álmomban
keskeny virág-szőnyegen térdelnek
a lelkek, ott a kertben, békére leltek!
Érvekből kifogytam:
odajárok éjjelente titokban.
Scheffer János : Őszi szerelem
Két sárguló virág hideg őszi napban,
Egymás felé fordul párás pirkadatban.
Testük összefonódik a bágyadt fényben,
Boldogon élnek az őszi napsütésben.
Két kicsi levél a föld felé hullva,
Belekap a szél és táncot járnak újra.
Egyszer még szállnak , násztáncukat járva
Mielőtt lehullnak fagyos pusztaságba.
Két ázott madár egy ágon összebújva,
Melegítik egymást fel-felborzolódva.
Bár a nyár már elmúlt, vadságának vége,
Feldereng egy őszi szerelem reménye....
Szabó Lőrinc
"Milyen szép vagy, és milyen szép most a hajnal!
Nedves, édes és ízes a világ.
Éhes vagyok... Mondd, mit gondolsz: mi lenne,
ha megőrülne most minden virág
s hozzánk bújna szeretkezni a hajnal?"
2010. november 25., csütörtök
Dsida Jenő: Tavasz kezdetén
Néma várás ül ma a nagy világon.
Csókos szellő rengeti vágyam árját,
És kínzott szívek panaszos beszéde
Tör ki belőlem.
Vérszopó, vad zsarnok a tél. Nem enged
Szóhoz jutni. Ámde uralma tűnik
S a tavasz kegyes keze nyújt nekem most
Írt sebeimre.
Merre jártatok, kicsi, zöld gyümölcsök,
Illatos bimbók, fakadó rügyek, mind?
Mért nem jöttetek hamarább? Mi vártunk
Egyre tirátok.
Benczes Sándor Gábor: A céda virág
Tarka selyemruháját felölti a virág,
széttárja ledér szirmait a céda,
kéjesen elterül zöld selyemágyán.
Mindegy neki, hogy dolgos szürke méh,
karcsú darázslegény, dölyfös dongó,
vagy koszos légy hágja meg.
Kéjesen tűri szellő simítását,
csábosan ringatja színes szirom-szoknyáját,
s mit érdekli őt, hogy bámulja a világ.
Juhász Gyula: Azt álmodtam
Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
Az ember és a föld csak élt tovább.
Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
És kivirítottak a violák.
A madarak vígabban énekeltek
És gondtalanul járt a szende őz,
A gólyák télre ismét útra keltek
És százszor szebben múlt a csendes ősz.
A börtönök küszöbét dudva verte,
Kivirágzottak az utcakövek,
Illat tömjéne szállt áldón az estbe
S örökre elhervad a gyűlölet.
Sárközi György: Virágok beszélgetése
- Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,
Köszönöm, hogy nagy bolygásodban mégis-mégis hozzám hajoltál.
Ideges, keringő kacsokkal akkor futottál mellém éppen,
Mikor már-már alákonyultam sötét levelek hűvösében.
- Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,
Köszönöm, hogy nagy magányodban mégis-mégis hozzád karoltál.
Már-már sírósan becsukódó kelyhedet rámnyitottad önként,
S lelked lelkembe átejtetted, hogy ott forogjon csípős könnyként.
- Egymásmellet és egymás ellen nyílunk mi, nyugtalan virágok,
Kergetőzve s összeborulva, mint tengeren játszó sirályok,
Rázkódva forgó viharokban, bukdosva pergő jégesőkben,
idegenül tán mindörökké, de mindöröktől ismerősen.
- Egymás mellett és egymás ellen nyilunk mi, nyugtalan virágok,
Megtört gőgben összeakadva, mint száműzött, koldus királyok,
S úgy nézzük egymást szomorúan, kíváncsian s mindent tudóan,
Mint hulló csillagok figyelnek egymás útjára lefutóban.
2010. november 24., szerda
Illyés Gyula: Rózsák korai hóban
Még piroslik a rózsa,
ha dől is rá a hó.
A hó-tenger alól
véres fejét kitolja.
Véres szemét kitátja
a fehér gally között.
Mint vad, az üldözött,
riadtan bámul hátra.
Mint lukjából a róka,
a lángoló szemű,
úgy villog ez a rózsa,
a szemnyi tiszta düh.
Dől a hó, borzadozva
állnak – zölden – a fák,
némán a tátikák.
Csak ő visít, a rózsa.
Most vagy a legszebb rózsa
s a legiszonytatóbb;
hő száj-kínálta csók
s köpések véres mocska
és vérbeboruló szem
s pisla fény, otthonom
és fekély tiszta testen
s tilos jel utamon
s lebukó nap, köd-marta
s tej-arcon tűz-pirosság
s gyűrt gyolcson szűz-bizonyság
s szívben a harag marka
s piros levélpecsétek
s hamun húnyó parázs
és fegyver-lobbanás
s hogy élek, mégis élek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)