Édes tépdesni a százszorszép szirmán
Rózsafüzérként szerelmes igéket,
Édes volt egyszer megvallani nyilván
S magunk közt százszor, hogy szeretlek tégedet.
Bolygani és hársfaágak enyhén,
Virággal kézben és lesütött szemmel,
Tépett virágok levelén üzenvén:
Szeretsz...és engem- őrült szerelemmel.
Ifjú tüzünkben, mikor összetűztünk,
S békülésünkhöz tanuk nem kellettek,
Üzengetősdit a virággal űztünk...
Nem- szólt az egyik, s a másik: egy cseppet.
Ma elhagyottan, hívságos remények
Nélkül, bérceken búsan kóboroltam,
S megláttam ott egy testvér százszorszépet,
Éppolyan volt, mint azok a fasorban.
Letéptem...szálltak a kék égre írva
Szavaik, és lent eltűntek a tóban.
S tudod, mit mondott az utolsó szirma?
Hogy szeretsz, kedves, életednél jobban.
(Végh György fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése