Sárközi György: Virágok beszélgetése

- Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,

Köszönöm, hogy nagy bolygásodban mégis-mégis hozzám hajoltál.

Ideges, keringő kacsokkal akkor futottál mellém éppen,

Mikor már-már alákonyultam sötét levelek hűvösében.

- Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,

Köszönöm, hogy nagy magányodban mégis-mégis hozzád karoltál.

Már-már sírósan becsukódó kelyhedet rámnyitottad önként,

S lelked lelkembe átejtetted, hogy ott forogjon csípős könnyként.

- Egymásmellet és egymás ellen nyílunk mi, nyugtalan virágok,

Kergetőzve s összeborulva, mint tengeren játszó sirályok,

Rázkódva forgó viharokban, bukdosva pergő jégesőkben,

idegenül tán mindörökké, de mindöröktől ismerősen.

- Egymás mellett és egymás ellen nyilunk mi, nyugtalan virágok,

Megtört gőgben összeakadva, mint száműzött, koldus királyok,

S úgy nézzük egymást szomorúan, kíváncsian s mindent tudóan,

Mint hulló csillagok figyelnek egymás útjára lefutóban.

Sárközi György: Virágének

Ha ki merném mondani, ha ki mernéd mondani,

virágokat tudnánk emelni s rontani.

Ha egy lépést én tennék, ha egy lépést te tennél,

pergő csillagoknak avarán léphetnél.

Ha vas-karom átfonna, ha tej-karod átfonna,

napoknak, holdaknak járása más volna.

Ha legyőzném ajkadat, ha szolgálnád ajkamat,

nem volna virradat, nem volna alkonyat.

Ha lebuknánk lihegve, ha lebuknánk lobbanva,

az Úristen szíve is gyorsabban dobbanna.

Sárközi György: Őszirózsa

Szép voltál kinn a kertben

sokszirmú őszirózsa,

földedben megfogózva,

kényesen ringatózva,

büszkén és letöretlen.

Fejed borzongva, fázva

s illattal lebeg, de

színed a szem szerette,

s elmélázott felette,

hogy már az ősz csatáz a

lombszaggató szelekkel,

de te, mint hősi nyáron,

föltartod mindenáron

fejed a gyenge száron,

amíg le nem tör egyszer

egy kéz...S mostan letörve

haldokolsz a pohárban,

fonnyadtan és ziláltan,

mind sápadtabbra váltan

és szárad is már görbe,

mint egy piciny púposnak

gerince és zörögnek,

fakultan pöndörödnek

leveleid s letörnek

egy érintésre, poshadt

és bűzös a pohár víz,

amelyben állsz, a romlás

kikezdett, néma bomlás

pusztít, halk összeomlás

borzong föl koponyádig.

Jaj rózsa, rózsa, rózsa,

ne hullj le még, ne múlj ki,

romjaidból virulj ki,

gyilkos ősz, tavaszulj ki,

halálnak hírhozója!