Meggyújtott zöldelő tengerben
Magasra nőtt füvek süppedő hullámaiban
Magasodtál aznap mint madonnaszobor
Mit a messzeség formálgat égi habok fölé
Pedig szépséged lüktetett semmi több
Lengedező hajad összekuszálta
A délutánból született kavargó szellő
Mi pilláidon úgy kerepelt incselkedve
Hogy le kellett csuknod akárha fény zavar
Pedig mosolyoddal párosult mindkét szemed
Ruhádnak rakoncátlan ráncain
Megroppant a sikamlós napsugár
Fénytelen mégis tarka-barka
Táncba vegyült karoddal-mindeneddel
Pedig olyan volt minden mint máskor is
Aztán le-meghajoltál ide és oda
Kacagva tépkedtél nem is tudtam mit
Csak mikor felálltál s felém szaladtál
Villantak fel csilingelő margaréták kezedben
Pedig te voltál a réten egymagad virág
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése